Blog

Szemünk a digitális világban

A digitális forradalom gyökeresen megváltoztatta életünket. Európában naponta több mint 500 millió ember használ digitális eszközöket. A felnőttek több mint 90%-a legalább napi két órát, a 18-29 évesek több mint 50%-a legalább napi kilenc órát tölt ezek használatával. A laptopok, okostelefonok vagy táblagépek napi két órát meghaladó használata szemfáradtsághoz vagy számítógépes-látás szindrómához vezet, valamint egyúttal hát-, nyak-, fejfájást és egyéb tüneteket is előidéznek.

  • Fontos kijelenteni, hogy valójában az agyunkkal látunk (mentális kép). A jelen digitális világa a látásélesség javításával, a szem fénytörési, színlátásbeli, térlátásbeli tökéletlenségeinek javításával és kiegészítésével olyan eszközös hátteret alkot mely a normál élettani adottságokon túlmutat. Ezek gyakorlati alkalmazása részben széles körű, részben speciális tudományos-technikai célokat szolgál. 
  • A látásjavítással kapcsolatos forradalmi változás egyik mérföldköve a komputeres szemvizsgálat széles körű elterjedése volt. Ide tartozik még a kvantifikálható színlátás, kontrasztlátás, térlátás (látótér) és kétszemes látás vizsgálatának modern eszközös lehetősége. Ezzel párhuzamosan fejlődtek a látásjavító optikai, gyógyszeres és műtéti megoldások. Jelenleg a hangsúly a folyamatos általános egészségfelmérésen, a rendszeres szűrővizsgálatok elvégzésén, valamint a megelőzésen van.
  • A monitorok, az okostelefonok és a táblagépek órákon át való bámulásának sajnos megvan a következménye. Egy tanulmány szerint az "Y-generáció" (1980-1995) 68%-a szenved valamilyen „digitális szembetegségben”. Mit jelent ez a szemnek, és a látásunknak?
  • Az emberek minden korábbinál több időt töltenek a képernyők előtt. A munkavállalók, akik irodában dolgoznak, gyakran nyolc vagy több órát ülnek a gép előtt. Nemcsak a számítógépek, okostelefonok, táblagépek kísérik sokak életét, akár az ágyban, akár a reggelinél, ebédnél, akár munkába menet. Ma ez szinte járványszerű. Körükben már elemezhető az új életmód egészségügyi hatása. A képernyő folyamatos bűvölése nem marad büntetlenül, megvannak a negatív következményei. Ugyanakkor tudatosan, egyszerű módszerekkel csökkenthetjük a szemünket érő terhelést. A rendszeres szünet sokat segít.
  • Létezik olyan applikáció (a „szemstressz” szóra rákeresve), amellyel ellenőrizhetjük, hogy vajon szenvedünk-e digitális szembetegségben, vagy legalábbis „látási stresszben”.
  • A digitális eszközök kijelzői és az energiatakarékos izzók magas-eneregiájú kék fényt bocsátnak ki. Kutatások kimutatták, hogy a fokozott kék-ibolya fény behatás elősegíti a makuladegeneráció kialakulását és károsítja a retinát. Tanulmányok azt is bebizonyították, hogy a magas-energiájú kék-ibolya fény behatása károsan befolyásolja az agy alvás-ébrenlét szabályozó hormon, a melatonin termelését, ezzel alvászavarhoz vezethet.
  • A legújabb - speciális védőréteggel ellátott – szemüveglencsét kimondottan azok számára fejlesztették ki, akik sok időt töltenek beltérben képernyő, TV, tablet vagy okostelefon nézésével.
    A lencsék elülső felszínén elhelyezett szűrő blokkolja a káros kék-ibolya fény jelentős részét, míg a hátsó felszínen lévő tükrőződés-mentesítő réteg csökkenti a reflexiót, így fokozza a kontrasztot, élesebb látást biztosít. Ez a réteg csökkenti a 380-455 nm közötti spektrum fényáteresztését (vagyis a kék veszélyt), de megtartja a 460 nm fölötti hullámhossz fényáteresztését.

Dr. Elekes Ella Mária

About us

Our company Optica Optofarm has been for your service for 30 years now.
We have 7 units in the county. Our well-trained medical team can perform cataract surgery, vision correction and another smaller surgeries as well.

We also can offer fashionable eyeglasses, frames, sunglasses, contact lenses, care products, and accessories.